Közérdekű közlemény – megelőzés

Kedves Gyerekek! Kedves Szülők!

A koronavírus terjedésének megelőzése céljából iskolánkban a következő óvintézkedéseket hoztuk:

– a tanulókat folyamatosan tájékoztatjuk a szükséges megelőző teendőkről
– az épület, kiemelten a mosdók takarítása és fertőtlenítése, a kézmosó fertőtlenítő folyadék pótlása folyamatos
– fokozott fertőtlenítés a közösségi terekben és az osztálytermekben
– a tanítási órákon, napközin, tanulószobán, egyéb délutáni foglalkozásokon kívül minden más programot (ünnepség, nyílt nap, tanulmányi- és sportversenyek, továbbképzések, konferenciák, kirándulások) elhalasztottunk
– a kötelező úszásoktatást felfüggesztettük
– felhívjuk a tanulók és a dolgozók figyelmét a napi többszöri, fertőtlenítő kézmosás fontosságára

Kérjük azon szülőket, akik az utóbbi időben külföldön tartózkodtak vagy tervezik külföldi utazásukat, hogy nagy körültekintéssel járjanak el és tartsák be az erre vonatkozó előírásokat, óvintézkedéseket.
Amennyiben úgy ítélik meg, hogy Önök vagy gyermekük érintkezhetett koronavírussal fertőzött beteggel vagy fertőzött területről hazatérő hozzátartozóval, ismerőssel, kérjük, hogy a közösség védelme érdekében, lehetőség szerint, gyermeküket tizennégy napig ne engedjék iskolába. Javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot telefonon a háziorvossal és kövessék az ő utasításait.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánk minden óvintézkedést megtesz a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, ehhez lehetőségeinkhez képest minden feltételt biztosítunk.
Köszönjük együttműködésüket!

Pétervására, 2020. március 13.

Tisztelettel:
Braun Péter
igazgató