Tisztelt Igazgató Úr!

Kedves Pista!

Igazgató Úr, igazgató bácsi, tanár bácsi, István, Pista! Mindez Te voltál. Ilyen közvetlenül, emberien. Kollegáid, munkatársaid, elöljáróid, tanítványaid, a szülők – ilyennek ismertünk.

George Burns egyszer azt mondta: „A jó köszöntő titka az, hogy legyen eleje és vége és e kettő a lehető legközelebb essen egymáshoz.” Hát, én megpróbálom tartani magam ehhez a mondáshoz, és igyekszem rövid lenni.

Összegyűltünk elbúcsúzni Tőled, és az jutott eszembe, hogy olyan ez a búcsú, mint a minden évben megélt ballagás – a különbség csak az, hogy itt a külsőségek visszafogottabbak, a belső tartalom pedig – arányosan az itt töltött évek számával – gazdagabb.

Ballagási ünnepségből hosszú pályafutásod alatt Te is rengeteget láttál. Te tudod leginkább közülünk, hogy milyen nehéz a búcsú az iskolától, a barátoktól, a diákoktól, a tanároktól. A ballagók arcán egyszerre látunk szomorúságot, amiért el kell válniuk azoktól, akikkel az elmúlt évek számtalan élménye, sikere és kudarca összeköt, és várakozást, izgalmat, hiszen új, nagyszerű dolgok előtt állnak.

Viccesen azt szokták mondani, hogy a tanár az a diák, aki sosem hagyta ott az iskolapadot. Ám ahogy most is látjuk, még a tanár életében is eljön egyszer az a pillanat, amikor búcsút kell intenie az alma maternek. Ballag már a vén diák… – ahogy a dal is mondja. És ez a ballagás valahol még szomorúbb, mint a diákévek után, mert még több élmény, még több barát, még több küzdelmes, fáradságos, de sikerekben is gazdag év kötődik számodra ehhez a helyhez.
Ha röviden össze akarnánk foglalni pályafutásod eredményeit és fontos eseményeit, valószínűleg holnap reggelig itt ülnénk.
De azért engedtessék meg nekem, hogy mégis megpróbálkozzak a lehetetlennel és dióhéjban összefoglaljam pályádat.

Végh István igazgató úr első munkahelye a Noszvaji Általános Iskola volt 1973-ban, majd egy évvel később kezdett el dolgozni a Pétervásárai Általános Iskolában mint képesítés nélküli nevelő. 1978-ban szerezted tanári diplomádat az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola biológia-mezőgazdasági ismeretek és gyakorlat szakán. Ezt követően évtizedeken keresztül oktattál biológiát, technikát és közlekedési ismereteket Pétervásárán.
2002-ben az intézmény igazgatójává választottunk, mely posztot nyugdíjba vonulásodig, 15 éven keresztül betöltöttél. 2007-ben kiérdemelted iskolánk legmagasabb kitüntetését, az általad életre hívott Tamási Áron-díjat.
A tantestület tagjai mindig felnéztek rád, a fiatalabb kollégáid példaképnek tekintettek. Te folyamatosan figyelted előrehaladásukat és minden segítséget megadtál nekik. Pedagógus munkádat lelkiismeretesen, mindig a legjobb tudásod szerint végezted, mindig a gyerekek érdekeit tartottad szem előtt. A településünkön szoros kapcsolatot építettél ki a gyerekek családtagjaival, hiszen sok gyermeknek a szüleit, nagyszüleit is te tanítottad.
Volt tanítványaid életútját mindig figyelted. Kiemelt figyelmet fordítottál a szociális hátránnyal hozzád került gyerekekre. A tehetségeket mindig kiemelten kezelted, az elmaradottakat felkaroltad.
Tevékenyen kivetted részed a település életében, hiszen a Pétervására Sportegyesület és a Pétervására Város Fejlődéséért Közalapítvány elnökeként nagymértékben hozzájárultál a város fejlődéséhez az elmúlt évtizedekben.

Láttam már olyan kollégákat, akik évekig alig várták, hogy végre nyugdíjba kerüljenek, ám amikor oda jutottak, nem tudtak mit kezdeni a hirtelen rájuk szakadt szabadidővel, és hamarosan elkezdték siratni a munkával töltött éveket. Eddig az idejük nagy részét az iskola foglalta le, és bármennyire is pihenésre vágytak, a változás túl nagynak bizonyult. Elkezdték feleslegesnek, haszontalannak érezni magukat. Rájöttek, hogy eddig tulajdonképpen a szabadidejüket töltötték munkával…

Azt hiszem, a legfontosabb az, hogy legyen valamilyen terve az embernek a nyugdíjazás utánra. Akinek nem volt terve, csak várta a pihenést, az többnyire hamar betelt vele. Viszont akinek terve volt, az – családi állapottól és anyagi helyzettől függetlenül – lehetőségként tudta felhasználni a több szabadidőt. Én úgy látom, hogy érdemes tervezni, érdemes beosztani a napjainkat. És meggyőződésem, hogy neked vannak terveid!

Akinek, családja van, annak természetesen jelentős részben már előre meg is van a programja. Biztosan több időt fogsz mostantól tölteni az unokákkal, és ez az egyik legjobb dolog a világon.

Biztos vagyok benne, hogy a Te esetedben igaza lesz Cicero-nak, a nagy római filozófusnak, politikusnak, szónoknak, aki egyszer ezt mondta: „A nyugodtan, feddhetetlenül és szépen eltöltött életre derűs és könnyű öregség következik…”

Köszöntöm Végh Istvánt, abból az alkalomból, hogy a bizsergetően izgalmas, kellemes, irigyelt, csupa-öröm, agyondicsért, „fenékig tejfel” iskolaigazgatói csapatból átigazol a nyugdíjas iskolaigazgatók csapatába. Köszönteni szeretném, és nem búcsúzni. Több okból is. Elsősorban, mert remélem, hogy a jövőben is figyelemmel kíséri munkánkat, még ha azzal a megrögzött szokásával szakít is, hogy minden kora reggelét már az iskolában tölti. Ezt a reményemet a következő rövid, de velős, kórházból vett aforizma is táplálja, amely arra a kérdésre, hogy a nyugdíjba vonuló főorvos vajon visszatér-e szeretett munkahelyére a következőképpen válaszolt:
„Persze, hogyne! Ne őrüljetek meg! Attól, hogy én már nem operálok, engem még operálhatnak!”

Reméljük tehát, hogy szeretett igazgatónk továbbra is nálunk operáltatja magát, akkor is, ha néha életlen a késünk, vagy nem a megfelelő szervet távolítjuk el, ha néha kellemetlenebbek is lesznek ezek az operációk, mint szeretné, vagy akár mi szerettük volna, s még akkor is, ha ne adj Isten, műszereinket bent felejtjük a betegekben.
Sőt reméljük, nemcsak megnézi az műtéteinket, de a véleményét is elmondja a „konzíliumokon”.

Kedves Pista!

Engedd meg, hogy végezetül néhány jó tanáccsal lássunk el a további életedre, ahogyan azt te is tetted számtalanszor a ballagási ünnepségeken:
1. Ne foglalkozz a lényegtelen számokkal. Olyanokkal, mint az életkor, a testsúly és a magasság.
2. Folyamatosan tanulj. Tudj meg többet a számítógépekről, a járművekről, a kertészkedésről, bármiről. Sose hagyd ellustulni az agyad. „Egy tétlen agy az ördög munkaterepe.” És az ördög neve Alzheimer.
3. Élvezd az egyszerű dolgokat.
4. Nevess gyakran, hosszan és hangosan. Nevess, amíg a lélegzeted is eláll.
5. Ne feledd: az egyetlen ember, aki egész életünk során velünk van, mi magunk vagyunk. ÉLJ, amíg élsz.
6. Tartsd becsben az egészséged: ha jó, akkor őrizd meg. Ha gyengélkedik, akkor javíts rajta.
7. Ne tégy kirándulást a bűnbe. Utazz el a környékre, a szomszédos megyébe vagy külföldre, de sose járj arra, ahol a bűn lakozik.
8. Mondd el minden alkalommal azoknak, akiket szeretsz, hogy szereted őket.

És mindig gondolj arra:
Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.

Nyugdíjas éveidhez szeretnénk Neked jó egészséget és sok boldogságot kívánni, hiányozni fogsz nekünk, és reméljük, hogy gyakran látogatsz vissza hozzánk!